|
Számmisztika : Orosz Mária
Személyiségszám: 4
A 4-es rezgés a hűség, őszinteség és kemény munka rezgése. Otthonodat, üzleti ügyeidet és kapcsolataidat egyaránt szilárd alapokra kívánod helyezni. Természetes hajlamodnál fogva kitartóan és módszeresen végzed a munkád, amiért cserébe elismerésben részesülsz.
Nem sok időt szánsz szórakozásra és élvezetekre, leginkább annak örülsz, ha magadra hagynak, hogy elvégezhesd épp aktuális munkád. Ám ezzel olyan szűk kerékvágásba kerülhetsz, ahonnan csak nehezen leszel képes kikerülni, mert az a fajta ember vagy, aki igen nehezen tud a szokásain változtatni. Olyan családban nőttél fel, ahol túl nagy hangsúlyt kapott a munka. A pénz dolgában kicsit szűkmarkú vagy, és szigorú ítélkezéseddel nehéznek láthatsz olyan helyzeteket is, amelyek valójában nem azok.
A 4 szimbólúm a négyzet, és ez a négyszögletesség akár rád is vonatkoztatható. Bár elmondható, hogy ha valaki is beskatulyáz téged, az leginkább te vagy. Ha egyszer úgy érzed, hogy a körülmények kibírhatatlanul folytogatnak, emelt hangon teszed szóvá. Hosszú időn keresztül érlelődik benned valami, aztán bumm, egyszer csak kirobban! Ha nem szereted a munkád, azt mindenki megszenvedi és megérzi körülötted. Ha fáradozásaidért cserébe nem kapsz elegendő pénz és elismerést, önértékelésed csökken, és kifejezetten féltékennyé és iriggyé válhatsz s többiekre, akik esetleg többet kapnak, mint amennyit megérdemelnek.
Életszemléleteddel konzervatív, és gyakran türelmetlen, sőt egyenesen ellenséges vagy azokkal szemben, akik láthatóan nem akarnak saját magukról gondoskodni. A takarékosság, megfontoltság és rendszeretet nálad a legfontosabb erényeknek számítanak. Önmagadról alkotott képedet saját teljesítményeid és a családod által elért sikerek határozzák meg. A vagyon,a megfelelő szociális helyzet és siker erősen megszabják személyes biztonságérzetedet. Ha ösztöneid jól működnek, nem valószínű, hogy belemész olyan helyzetekbe, amelyekkel kockáztatnád biztonságodat. Mindamellett, ha túl nagy a nyomás, hajlamos vagy hazardírozni és kiskapukat keresni.
Büszke vagy a munkádra. Ám sajnálatos módon olyankor is rosszalló megjegyzéseket tehetsz mások teljesítményére,amikor egy csöppet sem volt jobb a tied sem. Nem olyan ember vagy, aki elfecsérli az idejét. Gyakran látni, hogy apróbb javítgatásokat végzel otthonod körül, csinosítgatsz, rakodsz. Ragaszkodsz a megszokásaidhoz, és a képzelőerő nem tartozik az erősségeid közé. Gyakorlati érzéked, alapos szervezőképességed, műszaki tehetséged és szorgalmas természeted segítenek előrehaladni az életben.
Akkor érzed magad a legjobban, ha olyan területen vagy ügyön dolgozhatsz, amiben hinni tudsz, és amit tisztelsz. Képes vagy keményen dolgozni másokért, méghozzá örömmel, ami miatt könnyen kihasználható vagy. Természetes hajlamodnál fogva visszatarthatod érzelmeidet, és amikor ezek felszínre jönnek, hisztérikus aggodalom kitörésekben törhetnek elő. Talán még élvezed is, amikor drámai módon kiélheted őket. Őszinte, állhatatos, megbízható vagy.
Csöppet sem könnyű számodra másokkal való érintkezés, és a hétköznapi apróságokról való társalgás. Határozott és megfellebbezhetetlen nézetekkel rendelkezhetsz azzal kapcsolatosan, hogy mi, és mi rossz, vajmi kevés toleranciát mutatva az utóbbi kategóriába sorolt dolgok iránt. Ha szilárd alapjaidban megingatnak, szétszórt és tehetetlen leszel, ilyenkor kitartó okoskodással védekezel. Bár a 4-esek önkontrolljukról és szigorúságukról híresek, érdekes módon azonban környezetüket teljesen váratlanul érő, hirtelen, hisztérikus kitörésekre hajlamosak.
Ha észérvekkel és türelemmel közelítik meg őket, készek a békés megoldásokra, különösen akkor, ha azok még ésszerűnek is tűnnek. Te sem az a fajta ember vagy,aki megfontolatlanul is bármibe belevágna, és ez általában biztonságérzetet ad, ám sokszor előfordulhat az is, hogy utólag legszívesebben a falba vernéd fejed, amiért egy nagy lehetőséget elszalasztottál, amikor elveszíted az irányítást önmagad felett, könnyen a szerencsejátékok rabjává válhatsz, így próbálod azonnal kárpótolni magad az elvesztegetett lehetőségekért.
Mivel az élet élvezete számodra egyáltalán nem könnyű dolog, dolgoznod kell érte. A szerelemben heves vagy, ám szenvedélyedet kordában tartod bár képes vagy kifejezni szexuális vitalitásodat és erődet, nehézségeid adódhatnak a többi ember számára könnyedén jövő gyengéd társalgásban és figyelmes érintkezésben. Társkapcsolataidban hűséges és következetes vagy. A társkereső próbálkozásokban nem találod fel magad, mert nincs türelmed a társkereséssel általában együtt járó számtalan játszma és álarc megismeréséhez.
A házasságban megnyugvást és biztonságot találsz. Egy tevékeny férj és gyerekek segítenek önértékelésed felépítésben. Nem esik nehezedre a hűség és önfeláldozás olyanok iránt, akikre büszke vagy. A békés otthon nyugtató elixír számodra, olyan hely, ahol megkönnyebbülhetsz a munkáddal kapcsolatos feszültségektől. Gyakorlatias, szorgalmas, megbízható és hűséges emberként felelősnek érzed magad, hogy családod, barátaid, partnered is jól érezze magát környezetedben. Szinte bármilyen teljesítmény elérésére képes vagy, csak akarnod kell. Akit nem ismersz jól, azzal szemben könnyen válsz bizalmatlanná. Nagy ritkán kitör belőled az erőszakosság, ezzel csak saját életedet nehezíted. Ha eléred sikereidet, kenyérre lehet téged kenni.
Kiváló barátod, társad lehet: 2-es, 7-es és 8-as névszámú személy.
A 4-es számmal harmonizáló munkák és területek. Elektromosság, építészet, vegyészet, gyógyszerészet, tudományok, kézművesség, földművelés, természetbúvárság, katonaság, könyvelés, hivatali és rendőri munka.
Betegségek: idegfájdalom, érelmeszesedés, különböző csontrendszeri elváltozások, kopaszság.
Lélekszám: 5
Szeretsz egyedül lenni, és lelked mélyének csendes nyugalmát és bölcsességét kutatni. A meditáció befelé fordulás békés perceitől szinte újjászületsz. Jó, ha arra szánod a perceket, amire a bölcsek bíztatnak: „ismerd meg önmagad”. Belső éned az evolúcíó során szerzett tudás hatalmas tárháza. Most azért jöttél, hogy hozzáférj eltárolt emlékeidhez, hozd napvilágra az emberiség és a kozmosz legmélyebb titkait.
A lélek megtanulja félretenni alacsonyabb rendű énjének racionalizáló,kétkedő, tényeket kereső elméjét-nem végleg, de elég hosszú ideig ahhoz, hogy meghallgassa a szellemtől érkező közléseket. Az elmét türelmesen meg kell tanítani arra, hogy a valódi szerepének megfelelően, támogassa a felsőbbrendű én sugallatának vételét és feldolgozását. Az igazi meditáció nem más, mint a lélek és a felsőbbrendű én üzeneteire való csendes odafigyelés. Örömmel kutakodsz a pszichológia, vallás tudomány filozófia és ezoterikus tudás mélyebb birodalmaiban, és közben megpróbálod megfejteni az emberiség és az univerzum rejtélyes titkait. Hatalmas belső bölcsességgel és lelki képességeiddel rendelkezhetsz, és örömmel fogadod lelked felkérését kivételes lelki adottságaid felismerésére és mérlegelésére, hogy általuk Isten dicsőségét és az emberiség javát szolgálhasd.
A külvilág izgatott zaja megpróbálja figyelmedet elterelni, és megzavarni belső bölcsesség keresésében. A hozzád közelállók gyakran távolinak, tartózkodónak és érzelemmentesnek látnak, ezért valószínűleg még szorgalmasan kell dolgoznod azon, hogy megtaláld tudásod megosztásának alázatos, ugyanakkor szórakoztató módját. Sokra tartod bölcsességedet, ami a felszínen gyakran ,mint arrogancia nyilvánul meg. Rosszul érzed magad, ha puszta megszokásból, semmiségekről kell társalognod.
Hasznodra válik, ha gyakran tartózkodsz a természetben, hogy feltöltődhess. Hozzáállásodat és életmódodat csak lassan tudod megváltoztatni. Nem lesz könnyű érzelmeid kinyílvánítását megtanulni, és érzéseidben megbízni. Tudattalan érzelmi blokkjaid fel kell oldanod ahhoz, hogy intuítiv éned sugallatait pontosan megérthesd.
Önmegvalósult személyiségszám: 4 (9+1+8+4+9=31=4
Megtaláltad a bensőd szerinti munkát, és szereped betöltésével boldogan járulsz hozzá a nagy tervhez. Bár mások esetleg megpróbálnak rávenni, hogy lazíts és szórakozz egy kicsit, de honnan is tudhatnák, milyen nagy öröm számodra, ha a rád kiosztott feladatot legjobb képességeid szerint elvégzed. A 4-esek a tudatosságuknak ezen a színtjén képesek hozzáférni az univerzális folyamatokhoz, hogy megértsék a Föld konstrukcióját. Magasabb intuiciójukkal a Föld formaépítőivé válhatnak, azon fáradozva, hogy az égi királyságot megteremtsék itt a Földön.
Született szervező vagy, ám módszeres alaposságod nagyon megterhelő lehet a gyorsabb rezgésű számoknak. Ha egy határidőt elvállaltál, akkor lázasan dolgozól, hogy a feladatot időben elvégezd. Munkádat büszkeséggel végzed, és ez meg is látszik az eredményen. Megbízhatóságod, kitartásod, a tényszerű adatok iránti érzéked és velük való hatékony munkád elismerésreméltó. Az önfegyelem életed központi eleme, és másoktól is ezt várod el.
Társadalmi kérdésekben a 4-esek, az esetek túlnyomó részében a nyilvánosságot foglalkoztató ügyek közül a konzervatívabbakban mutat aktívitást. A törvény s a rend lelkes hívei, és hitvallásuk szerint mindenki maga felelős azért, hogy mire viszi az életben. Bár segítő kezet nyújtanak másoknak, hogy segíthessenek magukon, semmit sem hajlandók megcsinálni helyettük.
A 4-esek konzervativizmusra hajlamosak mindenben, és csak akkor lépnek egyet előre, ha az előző lépést rendben befejezték. A munkában és az üzleti életben egyenességükről és hosszú távú elkötelezettségükről híresek. Van türelmük kivárni, amíg egy terv megvalósul, és legjobban katonás körülmények között vagy bevett szokások és előírások szerint működő környezetben teljesítenek.
A kutatás és az oktatás területén sokat követelnek, és kifejezésmódjukban talán kissé nehézkesnek tűnhetnek. Sokat követelnek meg maguktól és másoktól is. Élvezik a megszolgált tudományos fokozatokkal és végzettségekkel járó biztonságot és presztizst, és szigorúan ragaszkodnak a szabályokhoz. Mivel kíváncsiak az élet alapjai és az anyag természete iránt, kezdetben a törvényszerűségeket szeretnék jobban megismerni, míg később az foglalkoztatja őket, hogyan tudnák elméleti tudásukat minél hatékonyabban átültetni a gyakorlatban.
Életszám: 1+9+5+5+8+1+8=37=10=1(megegyezik a csakraszintű számmal)
Azért jött mostani életébe, hogy megtanulja egyéniségét, önbizalmát 8emberi és isteni), akaratát helyes módin kifejezni. Sokszor olyan családba született, amelyben az egyik vagy mindkét szülő kifejezetten uralkodni vágyó, beavatkozó és erős akaratú. Ez már korán feszültséget és konfliktusokat okoz szülő és gyermek kapcsolatában a gyermek neheztelése a tinédzser kor vége felé vagy húszas éveinek elején éri el forráspontját. Amikor végül elhagyja a szülői házat, a lázadás korszaka véget ér. Meg kell tanulnia, hogy puszta lázadással és ellenszegüléssel valószínűleg nem képesek egy független saját maguk irányította életmód kialakítására. A további lázadás valójában azt jelentené, hogy még mindig ugyanaz a személy irányítja őket, aki ellen fellázadtak. Harmincas éveire megtanulja felismerni, elengedni és egészséges függetlenséggel leküzdeni lázadó hajlamát. Saját identitásának értékét megtalálva képes lesz teljesebben értékelni másokban is az egyéniséget. Csak ekkor válik alkalmassá a másokkal való együttműködésre és fejlődésre.
Más esetekben a szülők egyszerűen csak érdektelenek a gyerek fejlődésével és személyes érdeklődésével szemben (passzív bántalmazás). Igazából saját maguk iránt érdeklődnek, és ebben nem vágynak konkurenciára. A szülői érdeklődés hiánya a gyerekben azt az érzést kelti, hogy nem elég jó, nem felel meg. Ez olyan erős lehet, hogy életében komoly nehézséget jelent neki. Az önbizalomhiány, a vágyott szükségletek kielégítése iránti igénnyel párosulva, elvezethet a szerencsejátékokhoz, mint a vágyott javak gyors megszerzésének egyik lehetséges módjához. Olyan felettesekkel, tanárokkal, rokonokkal és házastársakkal kerülhetne kapcsolatba, akikkel erős akarati összeütközésekbe kerülhetnek. Lehet, hogy életük túlnyomó részét a partnereikkel való harcban és nem a harmóniában élik. Ismétlik a mintát, és olyan partnereket találnak, akik elnyomók, megfélemlítők, és kik nem támogatják, nem segítik őket. Fel kell ismerni, hogy az a feszűltség , harag, amit konlfiktusaiban felszít, tükörként saját tudattalan akaratossággal szeretne szembesíteni.”miként vetsz, úgy aratsz” a másokban érzékelt tulajdonságokkal egy vagy több előző életedben valószínűleg te magad rendelkeztél. Ebben az életedben megtanulod legyőzni magadban a hajlamot, hogy túl fontosnak tartsd magad, és képes leszel együttműködéssel és harmóniával helyettesíteni azt.
Akik még nem dolgozták fel tudattalan konfliktusaikat, többnyire olyan emberrel kötnek házasságot,aki szélsőségesen nagy egóval és /vagy akarattal rendelkezik társa hosszú időn keresztül annyira háttérbe szorítja, megfélemlíti és semmibe veszi, hogy az végül elmenekül, arra hivatkozva, hogy a saját útját akarja járni. A menekülésnek ez a gyakori mintája elhamarkodott válásokhoz és különélésekhez vezet. Sajnálatos, módon gyakran a társ halála vagy tőle való elválás szükséges ahhoz, hogy megtalálja magabiztosságát, és elfogadja a tény… meg kell tanulnia egyidejűleg tisztelni partnere és saját egyéniségét is.
Sokan vannak, akik a fényt régóta keresve, fejlődésük fordulópontjához eljutva tudatosan amellett döntöttek, hogy életüket összhangba hozzák az isteni tervvel és szándékkal.” A Te akaratod legyen meg Uram, nem az enyém!” az 1-es rezgés magasabb frekvenciája az isteni akaratot, az Atya akaratát jelképezi. Minden ember ténylegesen megtapasztalja az emberi és isteni akarat ütközését.
Sokan csak negyvenes vagy ötvenes éveikre jutnak el oda, hogy a domináns szülővel (rendszerint az apával) kapcsolatos haragjukat és ellenállásukat el tudják engedni. Az évek múlásával ugyanis egyre mélyebben bevésődik a minta, és elmondható, hogy ezen kívül sok minden más nem történik. Ám a keresők végül boldogok és magabiztosak lesznek, mert sokkal erősebb tudatosságra tesznek szert saját erejükkel kapcsolatban.
Sokan egy ideje talán már tanulmányozzák az ezoterikus tanításokat, és erőfeszítéseket tettek az Atya akaratának megismerésére és követésére. Harc dúl a tudattalanban, az akarat kiegyensúlyozása iránti igyekezet tovább folytatódik. Minden alkalommal,amikor tudatosságunkban magasabb szintre emelkedünk, egyúttal tudattalanunkba is egyre mélyebbre ásunk, hogy újra átdolgozzuk magunkat karmikus blokkjainkon. A személyes akarat és az isteni akarat közötti harc az emberiség örök kihívása.
Kiegyensúlyozott képlet esetében kifejezetten támogató és jóindulatú légkörben nőnek fel, amely táplálja önbecsülésüket. Mivel gyerekkorukban vagy valamely előző életükben már megtalálták az egyensúlyt, rős öntudattal rendelkeznek, és megteremtik életükben a bőséget és a sikert. Többnyire nagy kihívások és reformok élén találjuk őket. Elhivatottságuk szerint vezetők és úttörő személyiségek válnak belőlük. Hivatásukban függetlenek, és akkor tudják a legtöbbet nyújtani, ha magukra hagyják őket feladataikkal. Cégtulajdonosok, felügyelők, és vezetők lesznek belőlük hajlamosak azt hinni, hogy életmódjuk magasabb rendű másokénál. Nehezen fogadnak el parancsokat, és hatalmaskodóvá, nagyképűvé válhatnak. A Te életed is tele lehet utazással, kalanddal és felfedezéssel. Vonzzanak az aktív kikapcsolódások és a verseny. Szereted a természet erői kihívó veszélyes sportokat. És hajt az akadályok legyőzésének vágya, eredeti, találékony és bátor emberek, de ugyanakkor túlzott önbizalomara és egocentrizmusra hajlamosak. Amikor látják maguk előtt a célt, könnyen koncentrálni tudják figyelmüket. Vigyázniuk kell, nehogy beleunjanak abba,amit csinálnak, mert ilyenkor elkezdett dolgaikat be nem fejezve, hajlamosak máris egy újabba belekezdeni. Ennek hátterében állhat túlfűtött ambíciójuk is, de az esetek többségében ezt mégis inkább állandó késztetésük okozza, hogy valami újba, valami másba kezdjenek.
Az ambíció fontos hajtóerő számodra, mindenáron sikeres és hatékony akarsz lenni. Az akadályok és a korlátok leküzdése számodra felvillanyozó felhívás, amint megtanulod, hogyan tudsz együttműködni másokkal egyéniséged elvesztése nélkül, sikeredi határa a csillagos ég.
Személyes év: 05+18+2013=5+1+8+2+0+1+3=20=2
Az 1-es évben megkezdett dolgok ápolásáról szól, ekkor finomítod és fejleszted tovább azokat az elképzeléseket és törekvéseket, amelyeket beindítottál. Ha az elmúlt évben a passzív ellenállás taktikájához folyamodtál, és nem ragadtad meg határozottan az ígéretes lehetőségeidet, olyan jelentős érzelmi blokkjaidra kell felkészülnöd, amelyek közelebb vihetnek tudattal blokkjaid és komplexusaid érzelmi gyökereihez. Ebben az időszakban a részletekre, az árnyalatok finomságára kell figyelned, mert most erős megvilágításba kerül egész megjelenésed, és, az ahogy magadat találod. A helyzet negatív oldala, hogy szóbeszéd céltáblája lehetsz, és a hátad mögött kritikus megjegyzéseket tehetnek rád. Jusson eszedbe, hogy amit adsz, azt kapod viszza.
Az önmagad másokkal való együttműködése feszült, ideje hát kiszélesítheted baráti és kapcsolati köreidet. Ebben az időszakban fontos, hogy olyan emberekkel legyél együtt,akikkel jól kijössz,akik támogatnak és akik maguk is a siker felé tartanak. Dolgaitok egymással való megosztása fontos szerepet kap. Az előző évre jellemző erőteljes nyomulásával szemben ezt az évet a diplomácia és jól időzített szünetek jellemzik, hiszen most a dolgok bővítése, fejlesztése és finomítása a feladat. Társasági életed megélénkül, így ez kiváló időszak lehet meglévő kapcsolatrendszered megkötésére.
A 2-es év a női energiához tartozik, és az anyával, a nagynénivel, a nagymamákkal, a tanárnőkkel és a női felettesekkel való kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. Ahogy ezen az éven áthaladsz, felerősödnek az éned női pólusával kapcsolatos régi témák, vannak köztük megoldatlan ügyek, múltban eltemetett érzelmek és konfliktusok, azok most nagyon nagy erővel törnek fel. Ilyenkor észreveszed, hogy csupa olyan kapcsolatot vonzol be , amelyben édesanyáddal való gyermekkori konfliktusaid negatív mintáit működtetesd.
Ez az év aktiválja az intúíciót és belső éberségre vetett bizalmat. Ilyenkor hinnünk kell sugallatainknak, és fejlesztenünk kell intiuciónkat. Ez az időszak felhozza azokat a társadalmi és családi beidegződéseket, amelyek a nőknek a családban, a társdalomban,, az üzeleti világban, a politikában és az élet más területein játszott szerepével kapcsoaltosan kialalkultak. Lehet, hogy pubertáskori fájdalmas emlékei vagy a nővé válását kísérő kellemetlen érzések jönnek fel. Ez az időszak szólhat a társadalmi változásokban való aktív részvételről és a modern társadalmakban a nőket érintő igazságtalanságok elleni fellépéséről is.
Pszichikai szám (amit én hiszek magamról, és az életemről)
(1955. 08.) 18=1+8=9
Karma szám: (valós életfeladat küldetés ill. misszós szám)
1955. 08. 18.-------1+9+5+5+8+1+8=37=10=1
Főnöknek kell lenni, független önmegvalósító, vezetésre termett, szuverén
Csakra szintű életfeladatok: 1
Teremtő kreatívitás, anyagba formálás
Születési dátum ábrázolása (karmikus numeroszkóp)
1955. 08. 18=55.08.1.8
1:ÉN –vagyok: kreativítás
Önállóság. Szuverén személyiség, vezetői attitűd. Apa szerepe a nevelésben
Egy-ÉN-iség én rudat önmagával jól el van Nem lehet nevelni, nem hajlik, csak törik.
Hivatás: Főnök, nagy szabadsággal járó életfeladat, alkotóerő. Önmegvalósítsi képesség. Kreativitás.
Betegségek: szív, gerinc. Oroszlán, tűz, Nap.
5: Igazság, felelősségérzet
Segítő, támogató, oltalmazó, védelmező. Szívélyes megmentő attitűd. Magas igazságérzettel rendelkezik. Más mindig fontosabb, mit Ő saját maga. Biztonság, állandóság igénye. Közvetlen embernek tartják. Igazságtalanság, méltánytalanság nagyon zavarja. Ők szokták mondani:-Engem nem ért meg senki, nagyon nehéz nekem.-ha 2 db 5-se van!, nagyon kötődik a biztonsághoz és ebbe belemerevedik. Nagy megmentő. Mindenki felé nyitott.
Hivatás: jogász, közéleti személyiség, felelős vezető,a ki képviseli mások érdekeit.
Betegségek: Máj
8: Önfeláldozás
Előző élet karma vonzata. Túlzott kockázatvállalás. Birtokló szeretet. Féltékenység, drámák.
,tragédiák, veszteségek, lelki gyötrelmek. Belül keresi az igazságot. Gazdag szeretne lenni. Pénz igénye van. Az neki jár. Tudás, pénz, hatalom. Élvezet csábítása. Legnagyobb fejlődést adja, de a kísértésnek próbáljon ellenállni. Soha ne gondoljon rosszat. Se veled-se nélküled kapcsolatokat vonzza. Irányítóan tervel. (Soha nem elégedett) Mindig hiányérzete van. Elviszi a hátán a világot. Sikeres szeretne lenni, de tartson önvizsgálatot, mert Ő úgy van jól, ahogy látja. Karmikus tartozása van. Nagyon át tud vállalni dolgokat. Ne adjon kölcsön, de ne is kérjen. Jobb, ha ad, mert ha nem ad, elveszik tőle. A 8-as többet mutat, mint amije van.
Nagy változások az életben. Egyszer fent, egyszer lent. Nagyon sok-nagyon kevés. Nagyon gazdag-nagyon szegény.
Hivatás. Pap, orvos, pszichiáter, pénzember,.Minden pénzzel foglalkozó szakma. Mecénás, szociális munkás.
Betegségek: műtétek, daganat, szívinfarktus, félelem, szorongás, két db 8-as pánikbetegségre hajlamos!
Hiányszámok : 2, 3, 4,6,7,9
2=kötődések kialakulásának nehézsége, érzelmek kifejezésének nehézsége, nem érdekli a „másik nyomora”.
3=kezdeményezőképesség kell neki, valaki, aki „nyomja előre”. Élni akarás hiánya. Ő az, akinek szüksége van építő kritikára. Alulmotiváltság. Célok és megvalósítás nehézsége.
4=elmélyültség, taníthatóság nehézsége,, nehezen vállal aprólékos munkát igénylő feladatokat.
6=az életörömök nincsenek beépülve a személyiségébe. Nem látja az életet Isten szemével. Csak dolgozik, de nem látja az élet apró örömeit.
7: célok és jövőkép hiánya. Nehezen fedezi fel életcélját. Nem tudom mi legyek, nem keresi az élet értelmét.
9=elfogadó szeretet hiánya, kapcsolati nehézségek az elfogadás hiánya miatt. Elvárások.
Felhalmozott karma száma.(hiányzó számok a nevünkből) OROSZ MÁRIA)
Hiányszámok: 2,+ 3,+ 5,+7=17=8
2=Rád elsősorban az jellemző, hogy már ma szeretnéd látni a holnap eredményeit. Képtelen vagy a türelemre, problémáid vannak a toleranciával és a diplomatikussággal is. Rendszeresen megbántasz másokat, s mindezt képes vagy teljesen természetesnek venni. Ha viszont a te lelkedbe tapos valaki, azt nem felejted el soha. A 2-es szám hiánya egyértelműen utal a gyakorlatiasság hiányára, és arra is, hogy soha nem nézed a dolgokban rejlő részleteket, szinte mindent felületesen végzel el. Érzelmi szinten sem vagy képes a mélységekbe merülni. Fejleszd toleranciádat, és próbálj meg kompromisszumkészebb lenni.
3=Kommunikációs képességeden bizony lenne mit csiszolni, érzelmeidet sokkal könnyebben kifejezed testbeszéddel, cselekedetekkel, vagy épp írásban. Nem véletlen, hogy sokszor vagy amolyan „magányos farkas”, aki az élet minden területén egyedül képes igazán jól boldogulni. Biztos, hogy nem vágysz kiemelkedő sikerre, és komoly ambícióid sincsenek. Ugyanakkor rendelkezel valamilyen kiemelkedő művészi vagy egyéb képességgel, de bizony előfordul, hogy nem tudsz kiteljesedni. Próbálj kicsit megnyílni a nagyvilág felé, kommunikálj többet környezeteddel!
5=Ha ez a szám hiányzik a nevedből, akkor a tudatos háttérben maradásra törekedsz. Nem szereted a feltűnést. Ha teheted, kerülöd annak lehetőségét, hogy bármilyen változás vagy fejlődés álljon be életedben. Nagyon konzervatív vagy, és nehezen tudod elképzelni, hogy némi fejlődéssel komoly szellemi és akár anyagi haszonra is szert tehetsz. Még attól is félsz, hogy valaki igazán megismerjen és megszeressen téged. Itt az ideje, hogy merj változni és változtatni, s a meglepetés erejével fog hatni rád az, amit tapasztalhatsz azzal, ha megnyílsz, és lehetőséget adsz magadnak a fejlődésre.
7=Ennek a számnak a hiánya igen sokrétű jelentéssel bír. Képtelen vagy megtalálni az arany középutat, számodra csak fekete vagy fehér, igen vagy nem létezik. Érzelmeidet aktívan eltakarod a külvilág elől, s gyakran olyan embereket is képes vagy vérig sérteni, akik ezt egyáltalán nem érdemelték meg. Megpróbálod magad ridegnek, sérthetetlennek feltüntetni, s ezt bizony igen rosszul teszed. Néha arra vetemedsz, hogy tudásodat és tehetségedet is véka alá rejtsd, s hagyod, hogy jogtalanul a háttérbe szorítsanak. El kell jönnie számodra is annak az időnek, amikor ki kell mutatnod érzelmeidet, vállalnod kell egyéniségedet, és be kell mutatnod környezetednek azt, hogy bizony te is képes vagy nagy dolgokat létrehozni.
Összegezve: 8
Állandóan pesszimizmus gyötör, képtelen vagy a jót látni, szinte mindig mindenben a rosszat keresed. Rettegsz attól, hogy elveszted, amit megteremtettél, szinte már-már fösvénységbe csap át ez a tulajdonságod. Nem hagyod, hogy bárki beavatkozzon az életedbe. Ez érthető, de te arra sem vagy hajlandó, hogy mások véleményét meghallgasd. Gyakran homokba dugod a fejed, mert azt hiszed, mire kihúzod, megoldódnak a problémáid. Nos, a gondok nem illannak el, ezért arra kell törekedned, hogy végre meglásd az élet napos oldalát is, ne menekülj a feladatok megoldása elől. Ideje, hogy az optimizmus szó bekerüljön a szótáradba.
A betük szimbolikája:
OROSZ MÁRIA
Elolvasod a könyveidből-köszi
Jövő!
Sorsszámod 4
Életed jó évei:4,13,,22, 31, 40, 49, 58, 67, 85
| |